Lover 2. fejezet

Sziasztok!

Na akkor jöjjön az én kis fanfictionöm következő fejezete. Nem is igazán szaporítanám tovább a szót. Remélem majd gyűlni fognak az emberek lassacskán, és küldenek egy-két kommentet, hogy mi is a véleményük. 
Jó olvasást! 

2. fejezet

Lilian a kocsiban ült, és várta hogy a sofőr kinyissa neki az ajtót. Ha nem lett volna arisztokrata már rég kiszállt volna, de… „tiltja az illem”. Jim megkerülte a kocsit, és kezét nyújtotta a nőnek.

-         Köszönöm. – mosolygott hálásan, mire a sofőr meghajolt előtte. Lilian felnézett a kastélyszerű épületre. Több mint száz éve nem volt itt. Akkor Gabriel kerülte őt, és kitalált mindig valamit hogy ne kelljen egy levegőt szívniuk. Most viszont itt lesz, mert a parti miatt nem mehet sehova.

-         Örülök, hogy itt van úrnő! – jött oda Herman, és kezet csókolt neki. Lilian elmosolyodott.

-         Én is nagyon örülök! A csomagokat felvitetné az egyik vendégszobába? – nézett a bőröndökre

-         Természetesen. A régi szobája megfelel?

-         Tökéletes Mr. Herman, köszönöm. – a hűbéres meghajolt, és a csomagokhoz indult. Lilian a hatalmas faajtó felé vette az irányt. Nem kellett vesződnie semmiféle kopogással, egy fiatal hűséges lány állt az ajtóban rá várva.

-         Üdvözlöm Úrnő. – pukedlizett, mire Lilian üdvözlésképp biccentett felé. A csodálatos előtér hatalmas volt mint mindig. Fehér, és fekete márványpadló tükörsimára suvickolva. Milliókat érő szobrok, és képek a hatalmas lépcsőnél mely az emeletre vezet. A plafonon hatalmas rózsaablak, mely nem engedi át nappal a fényt. Semmi nem változott. Herman behozta a csomagokat Jimel együtt.

-         A vacsora készen áll úrnő!

-         Átöltözök, és máris megyek! – a komornyik bólintott, majd felvitte az emeletre a cuccokat. Egy halk sóhaj után Lilian is nekivágott a hatalmas lépcsőnek. A folyosón bárkivel találkozott az meghajolt előtte. Ő pedig viszonozta egy biccentéssel, vagy egy mosollyal. Régen nem volt ilyen. Régen minden szolgával leállt beszélgetni, és nem ilyen ridegen viszonyult hozzájuk. Viszont a dolgok megváltoztak mióta… Herman kinyitotta előtte az ajtót, mire ő belépett. A szoba patyolat tiszta volt. A barackszínű falakon nem volt semmi, csak egy hatalmas tükör. Minden sarokban virágok álltak szépen gondozva. Az ablak maga egy egész falat beterített. Épp ez volt a lényeg. Lilian imád az éjszaka az erkélyen ülni addig míg a napfelkelte meg nem zavarja. Ha felkel a nap úgy is lehúzódnak a redőnyök, és már nem élvezheti a friss levegőt. A padlót fehér perzsaszőnyeg díszíti. A szoba közepén pedig egy hatalmas francia ágy van, rajta a falakhoz illő barackszínű huzatú párna, és takaró.

-         Szüksége van még valamire?

-         Nem köszönöm. Hamarosan megyek. – Herman meghajolt, és kiment a szobából. Lilian egy sóhajjal a bőröndökhöz lépett. Majd vacsora után megkéri a hűbéreseket, hogy pakoljanak ki. Kivett a csomagok közül egy fekete térdígérő pántos ruhát, és egy magas sarkú cipőt. A haját kontyba tűzte, majd felkent egy kis sminket a fürdőben. Itt is a szobában lévő színek uralkodtak. A sarokban egy zuhanyzó volt, míg mellette a földbe építve egy jakuzzis kád. Az ajtó mellett pedig mosdókagyló fölötte egy hatalmas tükörrel. Csak azért csípte így ki magát, mert az étkezések nagy szerepet játszottak az arisztokraták életében, és úgy kellett felöltözniük hozzá, mintha bálba mennének. A lépcsőn lassan haladt lefelé, de hallotta az ebédlőből kiszűrődő hangokat. Nem találkozott senkivel a testvérek közül már jó ideje, és egy kicsit félt. De még maga sem tudta, hogy mitől. Végül nem habozott kihúzta magát, és belépett az ebédlőbe. Az asztalnál ülők felemelkedtek, és tisztelettudóan meghajoltak. Herman, és a többi hűbéres a falnál álltak parancsra várva. Stephen, és Lewis tőle balra álltak meghajolva, míg David, Jonathan és a felesége Anne neki jobbra. Mindenki ott volt kivéve… a házigazdát. Rámosolygott az előtte térdelő harcosokra, és intett nekik hogy emelkedjenek fel.

-         Foglaljatok helyet, kérlek! – mindenki leült a székére, és Lilianre néztek várakozóan. – Örülök, hogy látlak titeket! Jó ilyen hosszú idő után újra köztetek lenni, de… szeretném ha nélkülem kezdenétek el a vacsorát. Nekem még van egy kis elintézni valóm.

-         De, úrnő…- szólt közbe Herman, mire Lilian felemelte a kezét, hogy hallgasson.

-         Sajnálom, hogy így kell kezdenünk ezt a csodálatos estét, de… mint látjátok – mutatott az üres székre, mely az asztalfőn volt -  valaki nem tisztelt meg engem azzal, hogy üdvözöljön. Így… nekem kell megtennem. Jó étvágyat a vacsorához! – se szó, se beszéd kiment az ebédlőből fel a lépcsőn. Száz éve hagyta, hogy Gabriel kerülje, most nem fogja. Felcsörtetett az emeletre, és bekopogott a dolgozószobába.